2014. október 23-án 9 órától a Faluházban az általános iskolás diákok műsorával és Somogyi Balázs ünnepi beszédével emlékeztek az 56-os eseményekre.

A diákoknak és felkészítő pedagógusoknak köszönet a színvonalas műsorért!

Somogyi Balázs polgármester ünnepi beszéde itt olvasható:

Örömteli szeretettel köszöntöm minden vendégünket Perkáta Nagyközség Önkormányzata nevében nemzeti ünnepünkön, az 1956. október 23-i forradalom és az azt követő szabadságharc kitörésének 58. évfordulóján, illetve a forradalom tiszteletére annak 1989. évi évfordulóján kikiáltott köztársaság 25. évfordulóján.

Még a mai napon is itt a rendezvény soraiban helyet foglalnak azok az idős, munkában és gyakran nem kevés szenvedésben életüket leélt emberek, szomszédaink, barátaink, nagyszüleink. Hadd köszöntsem közülük is mindnyájunk nevében Rigler Györgyöt, aki a tegnapi egyik iskolai ünnepségen kortársként megosztotta az általa megélt 56-os perkátai eseményeket, országos híradásokat az iskolánk felsős tagozatosaival. Gyuri bácsi és kortársai tanúi voltak azoknak az októberi napoknak. Ők még emlékeznek azokra a felemelő, de tragédiába forduló eseményekre, s ha személyesen nem is mindig, de a híradásokon keresztül bizony résztvevői voltak az 56-os forradalomnak. Amikor azt hisszük, hogy 1956. október 23-a nem több egy aktualitását vesztett történelmi dátumnál, akkor gondoljunk rájuk. Bizony nincs olyan messze az az idő, csak a világ változott nagyot azóta. Ma már másfajta csatákat vívunk nap mint nap. A tisztességes megélhetésért, a gyerekeink jövőjéért, iskolájáért, a családunk összetartásáért. A szerelemért, hogy el ne múljon vagy a barátainkért, hogy ne szakadjunk el egymástól. Emellett a világ embertelenné válása ellen is megvívjuk mindennapi harcunkat most akár a forradalom híres helyeinél, mint a Corvin köznél, az Új köztemetőnél, Mosonmagyaróváron, vagy a Műegyetemnél. Ezek a csaták nem olyan véresek, de a jelentőségük ugyanolyan nagy, mint az ötvennyolc évvel ezelőtti eseményeknek. Amikor hétköznapjaink csataterein küzdünk, a saját szabadságunkért, a gyermekeink szabadságáért és ha különös gondolatnak tűnik is, a nemzetünk szabadságáért is tesszük. Mert egy nemzet szabadsága az egyes ember szabadságában gyökerezik. Távoli a gondolat mind korban, mind társadalmi berendezkedésben, de Konfuciusz ezt így fogalmazza meg: „Aki azt akarja, hogy nemzetével minden rendben legyen, annak előbb a családját kell rendbe szednie. Aki a családját szeretné rendbe tenni, annak előbb saját személyes életét kell rendbe tennie. Aki pedig a saját életét akarja rendbe tenni, annak a szíve kell, hogy mindenekelőtt helyesen verjen.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Abban mindenképpen hihetünk, hogy mindennek üzenete van számunkra, az 1956-os eseményeknek pedig máig ható. Ma 56 arra figyelmeztet, hogy az igazságért és a szabadságért vívott harcokban nem lehet elbukni. Mert ha évtizedekkel később is, ahogy 1956 kapcsán rá 33 évvel, de végső soron mindig az igazak győznek. A történelem így gondoskodik róluk, így áll helyre a rend. Márai Sándor mondja: „Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik az életed, de nem vehetik el az igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz.”

A legújabb kori magyarok számára, ahogy sokaknak itt a teremben is az egyik legemlékezetesebb valóságteremtő pillanata 1989. június 16-a volt, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének a napja. Ekkor hallhattuk először nyilvánosan az ország szabadságára, a szabad választásokra, a szovjet csapatok kivonására és a párt felszámolására szóló felhívást. A magyar demokrácia ezen a napon kezdődött. Valamennyien örültünk azoknak a szavaknak, amelyeket majd negyven évig senki nem merte hangosan kimondani. Hisz a szüleink még azzal a reflex-szel hajtották be az ablakot, ha erről beszélgettek, nehogy meghallja az, akiknek nem kellene meghallania. Pedig mindenki hallotta. Azok is hallották, akik a temetésen ott tolongtak, hogy megérintsék Nagy Imre koporsóját, jóllehet addig azt is letagadták, hogy élt, és történelmet hamisítottak, hogy a következő nemzedékek ne is halljanak róla. A napokban, készülve a mai napra kint jártam a rákoskeresztúri Új köztemetőben, és többedik látogatásra is megdöbbentett a kommunista rendszer félelme. Képzeljenek el egy óriási temetőt, amelynek legtávolabbi, eldugott sarkában kaparták el a kommunista rendszer ellenségeit. Biztos sokan jártak a 298-as és a 301-es parcellánál a jelenlevők közül is, hiszen nemcsak az 56-os, hanem  a 89-es eseményeknek is vannak itt tanúi, alakítói, hiszen Szilasy László igazgató Úr maga is jelen volt a 89-es újratemetés egyik előzményénél, a lakitelki sátorban és ő maga is átélte, hogy a nyolcvanas évek végi találkozókról a perkátai iskola tanárijából írtak jelentéseket. Visszatérve a temetőre, amelynek bejáratától több, mint három kilométerre vannak a mártírok nyughelyei eldugva, ez olyan mintha innen Bárányjárásig kellene mennünk, és természetesen a temető az 1-es, a 2-es, a 3-as és a 4-es parcellával kezdődik. A most már nemzeti emlékhely, méltó módon kialakított temetőrészben a legnagyobb számnál, tehát a lehető leghátrább, a 298-as parcellában nyugszanak a kommunista hatalomátvétel időszakát követő évek áldozatai, akik közül sokan szolgálták is a rendszerüket, mégis koholt vádakkal kivégezték őket. Mögöttük a 301-es parcellában nyugszanak több mint 20 sorban a forradalom után kivégzettek. Ennek a parcellának is a végén, a temetőkerítés alatt van Nagy Imre sírja, mellette a névtelen hősök. És tudják-e, hogy kinek a sírja található Nagy Imre sírja előtt közvetlenül a 22. sorban? A forradalom egyetlen Perkátához köthető mártírja, a perkátai származású Csányi Sándor, akit 30 éves korában, 1959-ben végeztek ki. Végigjárva a parcellákat a sok szomorúság és düh mellett is arra a gondolatra jut az ember, hogy bármennyire is szerették volna a kommunisták a hőseinket nemcsak megölni, hanem még az emléküket is kiirtani, mégis az 56-os pesti srácok győztek és Márai idézetéhez híven nem magányosak. Azért nem magányosak, hiszen az egész nemzet tiszteli őket és társaikkal együtt vannak haláluk után is, sőt a forradalmat túlélő pesti srácok is odatemettetik magukat.

1989. június 16-a azért is jelentős történelmi esemény, mert az ott kimondott szavakból a következő egy évben sok minden valósággá vált. 1989. október 23-án kikiáltották a köztársaságot, 90 tavaszán a szabad választásokon többpárti, demokratikus országgyűlést választottunk, majd 91 nyarán kivonultak a szovjetek. A magyarság azt érezhette, hogy ő alakítottak az ország sorsát. Nagy Imre és mártírtársai pedig holtukban az újratemetéssel elérték azt, amit életükben nem sikerült: megdöntötték az egypártrendszert, megnyitották a szabadság kapuját. Azt mondják, a politikus és az államférfi között az a különbség, hogy a politikus a következő választásra, míg az államférfi a következő nemzedékre figyel. 1989-ban megértettük, hogy Nagy Imre és társai gondoltak ránk, a következő nemzedékek tagjaira, még a meg nem született nemzedékekre is. Megértettük, hogy ők valódi államférfiak voltak.

Az államférfiú mivoltukkal pedig azt is elérték, hogy a 89-es változás békés volt és vértelen. Abban is bízunk, hogy az újratemetés és a köztársaság kikiáltása óta eltelt 25 év verejtékes munkája is eredménnyel járt. A fent elmondottak szerint pedig, az 56-os hősök áldozathozatala hídként köti össze a generációkat, hiszen a mártírok a gyerekeik, unokáik korosztályának életét változtatták meg, tették könnyebbé. És így válik számunkra nyilvánvalóvá, hogy építhetünk az előző generációk értékeire.

Zárásként pedig engedjék meg, hogy Raymond Aron francia filozófus 1956-tal kapcsolatos gondolatát idézzem:

„Bármit is hoz a jövő, bármennyi idő is telik el, míg a magyarok megünnepelhetik a forradalmukat, a vesztesek olyan győzelmet arattak, amelyet a történelem soha el nem halványíthat… Az igazak önfeláldozása, a behódolás visszautasítása, a halál vállalása olyan igazságot hirdet, amelynek csendes ereje hosszú távon erősebb a fegyverek erejénél és a hódítók kétes győzelménél. A magyarok őrülete, akik egymaguk fellázadnak a mindenható birodalom ellen, századról századra tanúskodni fog az ember mellett, és hitet ad a jövőjében.”

Somogyi Balázs

Fotók: