Mindannyian tudjuk azt, hogy az óvodás korú gyermekek legjellemzőbb tevékenysége a játék. De vajon miért van ez így, és miért olyan fontos ez a gyermekek életében?

Először is arra szeretnék választ nyújtani, hogy tulajdonképpen mi is az a játék. Hiszen szinte minden nap használjuk ezt a szót, ám nem nagyon szoktunk belegondolni, hogy mekkora szerepe is van.

„A gyermek játéka olyan önként vállalt, szabad, örömteli és többnyire különböző vágykielégítő tevékenység, amelynek célja a játékon belüli, a játékban önmagában van. A kisgyermekeknek azért elsődleges (meghatározó) tevékenysége, mert nincs semmi olyan egyéb tevékenység ebben az életkorban, amely olyan mértékben volna képes hatni a gyermek szinte valamennyi pszichés, motoros és szociális személyiségkomponensére, mint a játék. Játékkal, játszás közben fedezi fel, ismeri meg környezetét, s ismeri fel önmaga lehetőségeit és korlátait is. Felfedező hajlama, kíváncsisága, tevékenységi vágya, a felnőtthöz való hasonlítás igénye, szocializációs indítékai a pszichikus szükséglet rangjára emelik a játékot.” (Bakonyi, 2000: 93)

Bátran állíthatjuk tehát, hogy a játék a gyermek leginkább fejlesztő hatású tevékenysége, amit ő maga is szívesen és természetesen végez.

Funkciói:

• segíti a gyermeket önmaga és a világ megismerésében;
• fejleszti mozgását, és az értelmi képességeit;
• segíti élményei feldolgozásában, érzései elfogadásában;
• a társas szabályok gyakorlásának tere;
• fejleszti nyelvi képességeit, fantáziáját, kreativitását és problémamegoldó készségeit is.

Formái

• játék saját testtel – elősegíti a saját test megismerését, a testi én kialakulását
  a gyermek befelé figyel, kapcsolatot alakít ki saját testével, megtapasztalja saját testének határait.
• játék tárgyakkal –a gyermek felfedezi és birtokba veszi közvetlen környezetének tárgyait
• felnőttek játékai kisgyermekekkel – a kommunikáció testi szinten zajlik. Ebbe a kategóriába soroljuk a tapsoltatókat, ujjszámolókat, csipkedőket, hintáztatókat, lovagoltatókat stb. A gyermek első játszópajtása az édesanyja, ezért ezeknek a játékoknak hatalmas szerepe van a meghitt anya-gyermek kapcsolat kialakításában.

A szakemberek legtöbbször két játéktípust különítenek el: a funkcionális játékot és a szerepjátékot. Az első kategóriába az tartozik, amikor a gyermek magával a tárggyal játszik, elsődleges céljára használva azt. Ilyen például a labdázás, építőkockázás stb. A szerepjáték ennél elvontabb játék, amely nem csupán azt foglalja magába, hogy a gyermek valamilyen szerepet eljátszik, hanem arra is vonatkozik, amikor egy tárgyat nem az eredeti rendeltetése szerint használja: pl. a fakanalat használja telefonként, a fésűt mikrofonként és még sorolhatnánk. A szerepjáték során gondolataiban megteremt egy úgynevezett „mintha” világot, amiben minden lehetséges, és amelyben övé az irányító szerep. Ennek nagyon fontos szerepe van az érzelmi és az értelmi fejlődésében. Ezen a világon keresztül érti meg a rejtélyes felnőttek világát. Általában 2 éves kortól akár 5-6 éves korig is tarthat.

Biztosan mindenki tapasztalta már azt is, hogy játék közben a gyermek történeteket talál ki, mesél.  Ezekre érdemes odafigyelni, meghallgatni a gyermeket, hiszen a meséin keresztül sokat megtudhatunk érzelmeiről, gondolatairól, fantáziájáról és nyelvi fejlettségéről is. Előfordul az is, hogy a családban bekövetkezett változásokat, élete eseményeit is ezen keresztül dolgozza fel, ezért nagyon fontos, hogy ne minősítsük butaságnak azt, amiről ő mesél.

Érdemes megemlíteni a játékok közül a szabályjátékokat is. A legtöbb gyermek óvodás kora végére, nagycsoportra vagy éppen csak kisiskolás korra válik éretté arra, hogy szabályjátékot játsszon. A szabályjáték abban különbözik a szerepjátéktól, hogy itt nem a gyermek hozza meg a szabályokat, hanem konkrét, a játékhoz kapcsolódó szabályok vannak, amelyek minden játékosra vonatkoznak. Ezek betartása segíti az önkontrollt, amelyre a felnőtt életben nagy szükségünk van. A szabályjáték feltétele a szabály megértése, igazodás a szabályokhoz, és a frusztráció, a kudarc elviselése. Szabályjátéknak számítanak a mozgásos, és értelemfejlesztő játékok, a népi gyermekjátékok és természetesen minden társasjáték.

Összefoglalva tehát az eddigieket azt mondhatjuk el, hogy minden életkornak megvannak a jellemző játékformái, melyek végzésére mindenképp biztassuk gyermekünket, és hagyjuk őt kibontakozni a játékcselekvésében. Kiscsoportos és annál kisebb gyermekünkkel legjobb, ha ölbéli játékokat, csipkedőket, höcögtetőket, arcsimogatókat játszunk. Remek példákat találhatunk ezekre az  interneten is, de az óvónők is biztosan segítenek, ráadásul szerintem ha egy kicsit vissza tudunk emlékezni, akkor óvodáskori emlékeink között biztos fellelünk egy-két klasszikust. Azért is különösen jók ezek a mondókákkal kísért ölbéli játékok, mert megerősítik a felnőtt és gyermek közötti intimitás érzését, jó kis ritmusuk van és nyelvileg is szépen formáltak, érdekesek a gyermekek számára. Amikor észrevesszük, hogy a gyermek a funkciójátékokon kívül-, amibe természetesen szintén érdemes bekapcsolódni: labdázni, építeni velük,- már a szerepjátékot is gyakorolni kezdi, akkor arra biztatok mindenkit, hogy abba is kapcsolódjon be, játsszon boltosat, fodrászosat, autószerelőset, repülőgép pilótásat a gyermekkel. Érdemes rászánni az időt, ugyanis ezeken a játékokon keresztül ismerkedik meg a felnőttek szerepeivel, ráadásul a meghitt felnőtt- gyermek, szülő-gyermek kapcsolat kialakításában is nélkülözhetetlen. Amikor pedig éretté válik a szabályjátékokra, akkor vegyük elő akár saját gyermekkorunk kedvenc társasjátékait, kártyáit, vagy válasszunk ki közösen játékokat a gyermekkel! Biztos vagyok benne, hogy ha el tudjuk engedni magunkat, akkor mi is ugyanúgy, vagy akár még jobban élvezzük ezeket a játékokat, mint a gyerekek. Természetesen ezek kiválasztásában is szívesen segítenek, adnak tanácsokat az óvónők.

Jó játékot és élvezetes időtöltést kívánok mindenkinek!

Felhasznált irodalom:
1. Bakonyi Anna: Minőséget minőséggel. Óvodai nevelés 2000. 7. sz. 293 – 295. o.
2. Piaget, J.: A szabályjátékok és a gyermeki játékok fejlődése. In: Olvasókönyv. 178-183. old.
3.Vajda Zsuzsanna: Nevelés, pszichológia, kultúra. Dinasztia, Bp. 1994
4. V. Binét – Stöckert: Játékpszichológia. Benedek László, J.S. Bruner, Mérei Ferenc, Páli Judit, Stöckert Károlyné, S. Millar tanulmányaival. Eötvös József KLK, 1997.

Perkáta, 2018.09.10.

Vátkai Luca

óvodapedagógus