Aratóünnep és Gépkiállítás megnyitója

2014. szeptember 5-én 18 órakor a Perkátai Régiség Gyűjtő Egylet megnyitotta kiállítását. A megnyitón Fuchs Norbert régiséggyűjtő köszöntötte a vendégeket, bemutatva a kiállítást és a mögötte lévő munkát. Somogyi Balázs polgármester is köszöntötte a vendégeket és a régiséggyűjtők munkájáról, a hagyományok megőrzéséről beszélt. Ünnepi beszéde lentebb olvasható.

Pámer Ottó atya áldásával vette kezdetét a hétvégi program. A kiállítás megnyitón, a perkátai néptáncos gyermekek táncoltak, a Rozmaring Énekkar és a Vadonnőt Gyöngyvirág Énekkar az ünnepkörhöz illő dalokat énekelt a közönségnek. A szüreti felvonulók is kihirdették a felvonulást, a megnyitón a résztvevők elé tárták a szüreti hangulatot.

Mészáros Zsuzsanna a perkátai népi életet, a hagyományokat hozta el a megnyitóra az általa írt könyv formájában.

Bogó Anikó

Aratóünnep és gépkiállítás

Kiállítás-megnyitó 2014. szeptember 5. 18 óra

Perkáta, tornaterem – Perkátai Régiséggyűjtő Egyesület

 

Tisztelt alpolgármester Asszony! Tisztelt tanácsos Asszony! Tisztelt főtisztelendő plébános Atya!

Tisztelt Mészáros Zsuzsa Asszony!

Tisztelt elnök Úr! Tisztelt Régiséggyűjtő egyleti alapító, rendes és tiszteletbeli tagok!

Tisztelt vendégeink!

                Amikor az ember minden év szeptember elején újra és újra belép a tornaterembe, akkor két dolog jut az eszébe. Először is tátva marad a szája, hiszen a múltunkat, a falunkat, a saját ún. kultúrtörténetünket látjuk magunk előtt megjelenítve. És a múltunkat több szempontból is meg tudják világítani, hiszen a kiállítás szervezése miatt mindig a saját történetünk egy részletét kell kiválasztaniuk, jelesül idén a Szatócsbolt kiállítást, de mindig egy egész képet tudnak elénk tenni, amiben nem hogy hiányérzetünk van, hanem alig tudunk betelni a sok részlettel, alig tudjuk magunkban összesíteni a sok apró momentumot. Mert ezekkel a kiállításokkal, ahogy a mostanival is, több célja van a kiállítóknak. Természetesen minden évben megvan a vezérvonal, az a megnevezés, az a hívó szó, ami az egész kiállításnak az alapja, ami most a szatócsbolt, amit egy volt perkátai boltnak a megmentéséből láthatnak itt. A szatócsbolt már régi álma volt a kiállítóknak, akik évekig a technikatörténettel, a tavalyi évben pedig az Eleink öröksége kiállítással egy perkátai porta bemutatásával, most pedig az egyik legfontosabb közösségi hely, a szatócsbolt bemutatásával kápráztatnak el minket. A vezérvonal tehát megvan előttünk, láthatjuk egészében előttünk a boltot. De van egy másik terve is kiállítóknak, az hogy ne csak egészet, hanem a részleteket is figyeljék, amikor végignézik a kiállítást. Tehát van egy eszköz, egy kép, egy plakát, egy naptár, egy terítő amely még élőbbé teszi, még kézzelfoghatóbbá teszi a kiállítást. Mert mindig megvan ez az egy részlet is. Annak aki megélte ezt a kort, azért mert valódi élménye van róla, vele. Aki pedig még nem élt akkor, annak pedig közvetett élménye lehet, mert hallott arról a részletről, mesélték neki, vagy épp most bűvöli le. Ezzel, a mindenki számára más és más egy darab tárggyal pedig megfognak minket. Azt se mondom, hogy az az egy tárgy kiválasztása a kiállítók részéről tudatos – természetesen az érzelmileg és értelmileg való hatás az cél. Ezzel a céljuk, hogy tényleges élményünk legyen a kiállításról, meg az is, hogy másokban is elindítsák a gyűjtőszenvedélyt!

Mert tisztelt jelenlevők, mi is a második dolog, ami az eszünkbe jut a kiállítás kapcsán évről-évre? Miután végignéztük, végigcsodáltuk a kiállítást? Az, hogy ezt a kiállítást én is megcsinálhattam volna, az hogy erre már én is gondoltam, erről már én is álmodoztam. Nekem is kell egy szatócsbolt, nekem is kell egy régi falusi porta. Ezért csinálják a régiséggyűjtők a kiállításokat, hogy felhívják a figyelmet az örökségünkre, arra hogy a saját családunkban is megannyi érték van, hogy a nagypapa avítt holmijai nem kidobandók, hanem megmentendők, elsősorban a családunk számára, de ha ez valamiért nem megoldható, akkor azoknak a helyi értékmentőknek, akik Perkáta számára megőrzik, kezelik azt.

Gratulálok az egyesület tagjainak, támogatóinak és pártolóinak a kiállítás létrehozásához, köszönöm minden adományozónak, kiállítónak, hiszen magunkban mindannyian csettintünk, hogy idén is milyen pazar anyagot hozta össze a régiséggyűjtők a szatócsbolt kiállítással, illetve az iskolakertben levő mezőgazdasági gépkiállítással, amely tényleg a múltról és a jelenről szól. Szinte minden perkátai földműves megjelenik a kiállításon régi vagy új gépével, akármennyi földet is munkál. Tegnap láthattam, ahogy a helyiek egymás után hozták ki a gépeiket, vagy a szerszámokat, amely számukra érték, vagy azért mert ők dolgoznak vele, vagy azért mert elődeik dolgoztak vele. Tényleg értéket mentenek, értéket mutatnak be. De természetesen köszönjük a nem helyi bemutatóknak is a gépeket, hiszen a régiséggyűjtők és lelkes tanácsadóik, támogatóik Perkátán túlról is rengeteg gépet hoztak ide, sokszor fáradságosabb munkával egy-egy gép tényleges kiásását, mint a szatócsbolt összerakása. Még egyszer gratulálok a régiséggyűjtőknek és segítőiknek a szatócsbolti és gépkiállításhoz és kívánok ehhez az értékmentő munkához sok erőt!

De mielőtt azt hinnék, hogy megszabadulnak tőlem, még egy számomra nagyon fontos küldetésem van a mai napon. Hiszen a kiállítás mellett egy rokonlelket is köszöntünk, aki hasonló módon értéket ment. Ténylegesen ő is gyűjti a régiségeket, illetve pontosabban, nem gyűjti, hanem megőrzi azokat az emlékeket, azokat a tárgyak és persze meg is mutatja mindenkinek, akit ez érdekel, ami a családjáé volt, amit a szülei és nagyszülei és felmenői használtak nap, mint nap. Ő is az értékek őrzője, de ezt megtoldotta még egy lépéssel. Azzal, hogy emlékeit, élete szeretett élményeit, tapasztalatait le is írta. Évekig egy-egy tárcáját, meséjét olvashattuk,  de idén egy könyv formájában meg is jelentette. Mészáros Zsuzsannát köszöntöm, aki idén adta ki egy kötetbe gyűjtve írásait Igaz mesék a gyermekkoromból címmel.

Gratulálok a kötethez, amit már sokan megismerhettek Perkátán és elmondom, hogy miért is van most ez a könyvbemutató. Egyrészt azért, mert a hétvége eseményeihez ténylegesen kapcsolódik is, hiszen az ő írásait figyelembe veszik a szüreti felvonulásnál, tanácsaira, emlékeire hagyatkoznak a főzőversenynél  versenyételeinél is. De ahogy olvastam az írásokat én tényleges párhuzamot tudtam, tudok vonni a kiállítással is. Hiszen a kiállítás a tárgyi emlékekkel, míg az Igaz mesék szavakkal, élményekkel hat ránk, őrzi az értékeinket. Mindkettőnek hasonló a célja, hogy a lehető legegyszerűbb eszközökkel, az őseinktől ránk hagyott élményekkel, emlékekkel adjon nekünk célt, hívja fel a figyelmet, feladatot adjon nekünk. Azt a feladatot, hogy az ember, az egyén feladata az is, hogy a különböző korok között kapocs legyen, hogy az emlékeket generációról-generációra átadja. És ahogy a kiállítás kapcsán említettem, úgy ahogy a kiállítás megnézése után, úgy a mesék olvasása közben is homlokára csap az ember, hogy ezt én is tudom, nekem is ezek az emlékeim, ezt én is megírhattam volna. Viszont ahogy a kiállítást a régiséggyűjtők hozták létre és köszönjük nekik, úgy Mészáros Zsuzsa néninek köszönjük, hogy az értékeinket úgy is őrzi, hogy leírta és meg is jelentette azokat. A mai napon tehát neki is és a régiséggyűjtőinknek is hálával tartozunk!

Engedjék meg, hogy nagy költőnk, Babits Mihály soraival zárjam a köszöntőmet:

 

Ki ugy véled, nyomot hagysz a világnak,
kérdezd a szőnyeget mely dupla lábad
nehezét únja s rímét ismeri:
marad-e rajta valami magadból,
vagy csak az utcán cipődre ragadt por
amit emlékül továbbadsz neki?

(Babits Mihály: Csak posta voltál)

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Somogyi Balázs