Beszámoló a Dohányzás Megelőzési Program megvalósításáról

Beszámoló a Dohányzás Megelőzési Program megvalósításáról

2014. november 7-én az Óvodai Dohányzás Megelőzési program keretén belül Csukás István Csiszta Mókus négy élete című mesét hallgatták meg a Macis csoportos gyerekek.

A gyerekek nagy örömmel fogadták a mesét és a bábozást. Tetszett nekik, hogy a kis mókus segítette barátait és nem szokott rá a dohányzásra. A mese feldolgozása során megdöbbenve tapasztaltuk, hogy milyen sok szülő dohányzik. A gyerekek elmesélték, hogy szüleik tudják, hogy káros a dohányzás, de mégsem akarnak leszokni róla. Van olyan szülő, aki otthon a lakásban, a gyerekek közelében is dohányzik, nem törődve a következményekkel!

A mese fontosabb mozzanatait, tanulságát tetszőleges technikával ábrázoltuk. Beszélgettünk, hogy milyen színekkel, formával, technikával tudnánk a mesét legjobban ábrázolni. Milyen állatszereplők voltak a mesében, és mi történt velük. Ügyesen dolgoztak, aki nem tudta megvalósítani az elképzelését, annak segítettünk. Az elkészült művekből kiállítást készítettünk.

A kiállítás megtekintése kapcsán örömmel fedezték fel munkáikat és ismételten beszélgettünk a dohányzás káros hatásairól. A beszélgetés során ismét megerősítést nyert a gyerekek személyiségének pozitív oldala, mert megígérték, hogy felnőtt korukban ők nem fognak dohányozni!!!

Óvodánk kollektívájából senki sem dohányzik. Az új kollegákat is erre buzdítjuk! Óvodánk már több alkalommal elnyerte a Füstmentes Óvoda címet. Minden évben tartunk a gyerekek részvételével tűzriadót, ilyenkor beszélgetünk a tűz, a dohányzás káros hatásairól és felhívjuk figyelmüket a megelőzésre!

Perkáta, 2014. november 7.

Kárász Ferencné