Erasmus+ 2016. Első hét a nyelviskolában

 

Olyan gyorsan szaladnak a napok, hogy ma már a második hetet kezdtem a nyelviskolában.

A képen az osztálytársaim vannak a drámapedagógia módszereit alkalmazó pedagógusunkkal, Phillel.

Az elsõ hét izgalmas volt, ismerkedés egymással, tanárainkkal, egymás akcentusával. Sok érdekeset játszottunk, nyelvtanoztunk, házi feladatként rövid történeteket írtunk. Be kellett mutatni egyik kedvenc ételünket, le kellett írni a receptet, Phil összegyüjtötte, kurzus végére nemzetközi receptfüzet készül belõle. Én a pogácsa recepjét írtam le, meglepetésképpen meg is sütöttem a csoportnak. Nagy sikere volt…

Egy kis érdekesség, hogy Phil kedvenc étele a magyar gulyás, ennek receptjét hozta el. Ez egy kicsit érdekes volt…  🙂 de én nagyon örültem.

Be kellett mutatnunk országunkat, de nem a szokásos módon, hanem a klisék, sztereotípiák segítségével. Ez nagyon vicces és vidám volt.

A legnehezebb egymás megértése, hiszen ahány országból érkeztünk, annyi akcentus. Számomra a spanyolok beszélik a “legérdekesebb” angolt.

Angliát természetesen a Brexit tartja lázban. Bármerre járok, az emberek nem akarják elhinni, hogy a szavazás valóban ezt az eredményt hozta. Most ocsudik az ország, lázasan keresik a megoldást, hogyan maradhat az Egyesült Királyság mégis az Europai Unioban. Ez azért nehéz dolog, mert a britt nemzet legfontosabb alapelve a demokrácia, a népszavazás pedig demokrácia egyik eszköze, ezen pedig született egy eredmény. Van még remény, hiszen a szavazás óta bebizonyosodott, hogy a kampány több eleme valótlan állításokra alapult. Az iskolában is felhívták a figyelmünket hogy az Egyesült Királyság történetének egyik fontos , és emlékezetes pillanatában érkeztünk az országba.

Bournemouth nagyon népszerű üdülőhely angliában, egyesek szerint a legszebb tengerpart, a legjobb strand található itt. Rengeteg a program, koncertek, szabadtéri kiállítások, rendezvények közül válogathatunk.

Hétvégén Pride Fesztivál volt a belvárosban. Ezt csak azért emelem ki külön, hogy bizonyítsam, Anglia valóban a tolerancia, és az elfogadás, az egymás megbecsülésének országa. Ennek ékes példája volt számomra hogy amint beértünk a fesztivál helyszínére, az első hatalmas sátor egy a gyermekek számára épített játszóház volt, ahol amellett hogy szakemberek foglalkoztak a gyerekekkel, zsákbamacskával, tombolában gyűjtöttek az óvodák számára. Még ebből is egy fantasztikus hangulatú családi délutánt tudtak varázsolni. Nem lehetett látni semmi megdöbbentő, meghökkentő ,megbotránkoztató vagy elfogadhatatlan dolgot.

Szombaton kirándulni voltam Londonban.

Mivel többször jártam már a britt fővárosban, így most nem a legfontosabb nevezetességeket kerestem fel, hanem csak egy részét a városnak, a kínai negyedet fedeztem fel. Valóban olyan volt mintha Kínában lettem volna. Mindenhol kínai emberek, kínai feliratok, riksák, zaj, különleges illatok…

Az egyik bejárat

Egy másik bejárat

…ismeretlen… talán gyümölcsök…

Minden ami elképzelhetõ… és ami nem, “ropogósan” 🙂

Valaki egy kis csirkelábat?

Pekingi kacsák… Londonban

Fodrász

Fiataltól az idõsebbekig …

Vigyázat kocsi!

Végre valami ismerõs 🙂

Ezt gondolom mindenki felismerte 🙂 … csak én nem 🙂

Apró fahéjdarabkák…

Mindenféle belsõség … minden mennyiségben…

Párolt mogyoró… héjastól…

Milyen ízū vajon a fagyi ???? Milyen lenne…zöld tea… 🙂

Valamibe becsomagolt valami 🙂

Sütikészítés … gépesítve 🙂

Azért a végén meg is kellett kóstolni valamit 🙂 Idõ hiányában elvitellel 🙂

A kinai negyed után azért még volt idõ megnézni Harry Potter poggyászát is a King’s Cross állomás  9 és ¾ . vágányánál. Hosszú sor kígyózott, hogy megfoghassuk a kocsit… én ezt az élményt idõ hiányában kihagytam… Inkább a rajongók boltjában nézelõdtem, ahol minden megtalálható volt ami a filmben csak szerepelt. Számtalan különbözõ méretū Hedwig, Dobby, Hermione idõnyerõ nyaklánca, aranycikesz, gyönyörū varázspálcák mūanyagból, gyantából, csontból…kinek kinek a pénztárcája szerint.

Ha valaki többre is kíváncsi, itt nézelõdhet:

https://www.kingscross.co.uk/harry-potters-platform-9-34

https://www.harrypotterplatform934.com/

Varázslósakk

Varázspálcák Ollivander dobozaiban

Szerencsés vagyok, mert itt lehetek, amikor július 31-én éjfélkor elkezdik árusítani a legújabb Harry Potter könyvet. A könyvesboltok, a rajongók egyaránt nagy izgalommal várják a pillanatot. Azt megígérhetem, hogy én biztosan ott leszek éjfélkor!

Forrás: http://www.eventgoat.co.uk/bournemouth/harry-potter-and-the-cursed-child-pre-midnight-party/

A nap végén még volt egy pici idõ, amit a város egyik fiatalok és turisták által kedvelt helyen, a Leicester square -en töltöttem, és ha már itt voltam, nem maradhatott ki az M&M’s World sem…

A tartalmas szombat után pihenõs, tanulós vasárnappal zártam az elsõ hetet.

Nagy Rita