Európai Hulladékcsökkentési Hét 2020 – egy kicsit másképp

A 2020. november 21-29. között óvodánkban sikeresen megvalósítottuk mind a 6 csoportban az eltervezett és a felületen regisztrált programot (’Hulladékból kincs”), annak ellenére, hogy a Régi óvoda a hétnek csak az első napján üzemelt. A program tervezésekor már eleve figyelembe vettük a COVID járványt, ezért az otthon készült alkotásokat fényképeken keresztül osztjuk meg egymással, ezzel mellőzve a valódi kiállítás létrehozását.

A téma feldolgozása során a régi óvodás gyermekek szüleire a tervezettnél nagyobb feladat hárult. A feladatok könnyítése céljából az óvodapedagógusok online javaslatokkal segítették őket.

Az Új óvodában a legkisebbek játékos módon szerezhettek tapasztalatokat különböző papírokról – elsősorban papírgurigák, kartondobozok -, anyagokról, azok használhatóságáról, a szelektív hulladékgyűjtésről.

A Régi óvoda egy napján megjavítottuk a csoportokban lévő elszakadt könyvlapokat, fejlesztő játékokat készítettünk, a kipróbálásukra sajnos már nem mindenkinek volt lehetősége.

Nagyon változatos alkotások keletkeztek mind a csoportokban, mind pedig otthon szülői segítséggel.

A héten folyamatosan készültek a fényképek, amelyeket összefűzve minden csoport megtekinthet a zárt facebook oldalán.

Az alábbi fényképek is azt bizonyítják, hogy a héten valóban HULLADÉKBÓL KINCS született, mint ahogy az akciónk címében is szerepel!

Köszönjük a szülőknek az aktív szerepvállalást, amit a héten tettek a fenntartható jövő érdekében!

Perkáta, 2020. november 30.

Győrikné Kargl Mária

óvodapedagógus

20201123_092656 20201123_092815 page 20201124_103314 20201127_091146 20201127_102029 127885455_181881700273352_7998061351184042720_n 127975725_431849247816739_7557620984311304295_n 128109241_819248648859422_7203719434435347442_n Almás ügyességi 2 Almás ügyességi3 K. Zsoltika 3 128024321_196925805234496_5640123375374858744_n Csillag spatulából 2. Csillag spatulából Beni benzinkút parkolóval Kész (6) Kész (1)