Farsang van, farsang van, járjuk hát a táncot…

A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tartó hosszú, vidám, télbúcsúztató időszak.  Ez a mi óvodánkba is elérkezett, melyet a gyermekek már nagyon izgatottan vártak.

Sajnálatos módon a sok megbetegedés miatt a Régi Óvodában tudtuk csak megtartani (2021.02.12.) az ide járó gyermekekkel.

Ezen a héten megismerkedtek a gyerekek a farsangi hagyományokkal, népszokásokkal. A hét első felében farsangi énekeket és körjátékokat játszottak, verseket, mondókákat tanultak. Minden csoport lázasan készült a pénteki mulatságra.

A hét folyamán festettünk bohócokat, hajtogattunk színes papírokat. Készítettek álarcot és szemüveget is, melyet a héten többször is felvettek a gyermekek.

Elérkezett a várva várt farsangi mulatság.

Reggeli után minden csoportban bemutatkoztak a gyermekek, hogy kinek öltöztek be. A bemutatkozás után megnyitottuk a bált egy zenés-táncos mulatsággal. Ezt követően következtek a versenyjátékok, melyeken a gyermekek nagyon sokat nevettek. Szoborjátéktól kezdve a labdajátékokon át az ügyességi játékokig minden megtalálható volt, amit igyekeztek az óvó nénik minél színesebbé tenni.

A játékok után szólt a zene, állt a bál!

A sok játék és tánc után jól estek a finom falatok és az üdítők is, amit a szülők biztosítottak a gyerekek számára.

Nagyon tartalmas délelőttöt tudhatunk magunk mögött, ahol jó hangulatban, még a telet is elűztük!

Természetesen az Új Óvodába járó gyermekeknek sem maradt el a farsangi mulatság, amit egy héttel később, 2021.02.19-én tartottunk meg.

Perkáta, 2020.02.19.

Kovácsné Kiss Roberta – óvodapedagógus

20210209_091214 20210209_092549 20210210_110728 20210210_112535 20210211_090338 20210212_094650 20210212_100423 20210212_102111 FB_IMG_1613142577875 IMG_20210212_091739 IMG-3731 IMG-3815 IMG-3838 IMG-3864 IMG-3886 IMG-3887 IMG-3891 FB_IMG_1613815238304 FB_IMG_1613815234841 FB_IMG_1613815230995 FB_IMG_1613815223320