Folytatjuk a megkezdett utat….

5 óvodapedagógus második alkalommal nyerte el az Erasmus+ pályázatot. A projektet egy év alatt kell megvalósítani. Nem tagadom sok munkát, energiát fektettünk bele. Már a projekt írása során is jó volt együtt dolgozni, nagyon elfáradtunk, de sok vidám percet töltöttünk együtt. Ez alatt tovább nőtt egymás iránti toleranciánk, közösségi érzésünk, megtanultunk együtt gondolkodni, figyelni egymásra, miközben szakmai tudásunk felfrissült.

Éppen a 2015-ös pályázat elemzése, értékelése, beszámolása zajlott, amikor értesültünk arról, hogy ismét sikeres lett az általunk benyújtott projekt. Nagy volt az öröm. Az első pályázat megvalósítása során már megszületett a döntés, hogy ezt folytatni kell! Célul tűztük ki, nyitni a világ felé, Európa felé…

Azért szeretnénk a projektet végrehajtani, mert nyitottak vagyunk a kihívásokra, az új dolgok, lehetőségek kiaknázására és szükségletként fogalmaztuk meg szakmai megújulásunkat.

Kollektívánkat jól képzett, elhivatott szakemberek alkotják, akik képességeiket, kompetenciáikat igyekeznek maximálisan kihasználni munkájuk során. A helyben szerzett tapasztalatok mindig hatékonyabban épülnek be a munkánkba. A szükségletek, igények, célok meghatározása után a projekt első lépéseinek egyike a lehetséges partnerek kiválasztása volt. Olyan intézményeket kerestünk, ahol magyar vagy angol nyelven tudnak kommunikálni, hasonló elveik, célkitűzéseik vannak, és azokon a speciális területeken, amelyeket pályázatunkban igénynek, szükségletnek jelöltünk, tapasztalatszerzési, fejlődési lehetőséget biztosítanak számunkra. Így esett a választás Romániára,  Lettországra és az  Egyesült Királyságra.

Fontosnak tartjuk a projekt hatásainak, benyomásainknak, tapasztalatainknak és megszerzett tudásunknak az átadását, minél több emberhez eljusson, minél hatékonyabban érvényesüljön.

 

Kovács Tiborné

Projektvezető