Madarak, fák hete

100 éves hagyomány május 10.-én a madarak és fák napját megünnepelni. Óvodánk egy hetes projektekkel próbálta a gyerekek érdeklődését felkelteni környezetünk, madarak szépsége, óvása, gondoskodásuk iránt. Minden napra betervezett játékos feladatok tárháza olyan színes és sokoldalú volt, hogy mindenre nem is jutott elég idő. A kedvelt játékokat több napon keresztül kérték és játszottuk a gyerekekkel. Játékosan megismerhették a fák fajtáit. Tudjuk hány fa van az udvarunkon.  Felismernek a levelük alapján  több fát is. Gyűjtöttük, préseltük,  satíroztunk a leveleket. Agyagoztunk madarakat. Elővettük a távcsöveket, használtunk mikroszkópot, nagyítót. Okos bagoly kártyáinkkal még sok érdekes információt meg tudtak jegyezni. Mint a nagykönyvben egy jókívánság!  Április vége felé egy gólya pár is a mi óvodánk melléképületének a kéményét választotta lakhelyéül. Így a mi madár lesünk napi  színterévé vált. Izgalmasan nézegettük a tornaterem ablakából, az udvarról, hogyan hordják csőrükkel az ágakat, gallyakat. Az udvaron tartózkodva folyamatosan megfigyelhettük , hogy milyen nagyok, milyen szépen köröznek, “vitorláznak”. Megfigyelhették színüket, alakjukat mozgásukat, szokásaikat. Így a gyerekeknek az összes fontos ismeret észrevétlenül beépülhet a tudásukba. Reméljük sokáig beleolvadnak mindennapjainkba, s minden évben a mi óvodánkat választják  otthonuknak.  Közelebb jött hozzánk a természet.

Perkáta, 2024.05.14.

Póth Ágota

óvodapedagógus

20240507_091325 20240507_092034 20240507_092436 20240508_095002 20240509_082049 IMG_5523 IMG_5522 IMG_5554 IMG_5560 IMG_5563 IMG_5565 IMG_7045 IMG_7047 IMG_7050 IMG_7052 IMG_7053 IMG_7060 IMG_5576 IMG_5577 IMG_5578 IMG_5579 IMG_5580 IMG_5581 IMG_5582 IMG_5583 20240509_101952_resized 20240509_101612 20240509_102209_resized 20240509_102244_resized 20240509_105008 IMG_5567 IMG_5568 IMG_5569 IMG_5571 IMG_5572 IMG_5573 IMG_7030 IMG_7032 IMG_7034 IMG_7035 IMG_7036 IMG_7039 IMG_7043 IMG_7044 20240509_104324 FB_IMG_1715715239172 IMG_7083 IMG_7087 20240509_064220 20240509_064204