Márton napi vigasság az óvodában

Mi is megünnepeltük az oviban Szent Márton napját, aki a legenda szerint a római császár katonájaként szolgált a franciaországi Amiens-ben, amikor odaadta fél köpenyét egy didergő koldusnak, mert mása nem volt.

Már életében legendák keringtek jóságáról, segítőkészségéről, ezért püspökké akarták szentelni, de ő ezt szerényen visszautasította, és a ludak óljába menekült. A libák azonban elárulták gágogásukkal, így végül engedett a felkérésnek és 371-ben püspök lett.

Ebből a legendából maradtak meg a Márton napi népszokások: libasütés, lámpás felvonulás, a liba mellcsontjából való időjóslás, közös vigadozások.

A Márton napot két helyszínen ünnepeltük a gyerekekkel: először a régi oviban, a Macis csoportban, majd az új ovi aulájában.

Először elmeséltük a gyerekeknek a Márton nap rövid történetét, majd egy vidám, verses mesét báboztunk el három buta kislibáról. Utána a Pillangós csoportos gyerekek Andi néni segítségével egy kis verset meséltek libamamáról. Végül táncházat alakítottunk, és közösen mulatoztunk. A tánc után libazsíros kenyeret kaptak a gyerekek, lilahagymával, teával.

Az új oviban is már nagyon vártak a gyerekek, így a fenti sorrendben nekik is előadtuk Márton nap történetét, a kis meséket, bábozást. Itt is jó hangulatban telt a táncház, majd utána jó étvággyal fogyott a libazsíros kenyér.

Nagyon jó hangulatú vidám délelőttöt töltöttunk együtt, néhány kép ízelítőül a remek programról.

Perkáta, 2016.november. 11.

Kárász Ferencné   Csilla néni

Rónás Ferencné    Andi néni

 

 

dsc02401 dsc02400 dsc02395 dsc02391 dsc02389 dsc02386 dsc02383 dsc02382 dsc02379 dsc02375 dsc02367 dsc02364 dsc02358 dsc02361