Ovi-Zsaru

Idén is megvalósítjuk a nagycsoportosaink körében az Ovi-Zsaru programot. Pénteken október 19-én már meg is tartottuk az első foglalkozást, amelyen a gyerekek igazi rendőrökkel találkozhattak. Megbeszéltük, hogy mi is az ő feladatuk, milyen eszközökkel dolgoznak ők, miről lehet megismerni egy igazi rendőrt illetve, hogy mi mindent fognak tanulni a program által.

„Az óvodáskorú gyermekek fokozottan ki vannak téve kisebb-nagyobb baleseteknek. Életkori sajátosságuk a játékosság és a kíváncsiság, de még nincs elég tapasztalatuk, így sokszor nem ismerik fel a veszélyt sem, és nem is tudnak megfelelően viselkedni. Ennek a programnak a célja a gyermekek védelme –gyermekek sérelmére elkövetett- bűnözéssel szemben. „

A program témakörei:

  • Ismerkedés szabályai (ki az idegen számunkra, mit mondhatok el idegen embernek magamról és a családomról)
  • Szabályok, utasítások betartásának fontossága (kinek az utasításait tartsuk be, kinek fogadjunk szót, s-miért)
  • Idegen személlyel történő találkozás, kapcsolat, ajándékelfogadás szabályai (utcán, játszótéren, idegen, lakásban)
  • Egyedüli otthon tartózkodás szabályai (telefonálás, idegen beengedése lakásba)
  • Veszélyes eszközök is lehetnek, nem játékszer (háztartási eszközök, szúró- vágó eszközök használata, testi épség megóvása)
  • Közlekedés szabályai (gyalog, kerékpárral, utasként gépkocsiban)

A program témaköreinek feldolgozása során velünk van Rendőr Robi, Rosszcsont Ricsi és Rosszcsont Rozi kesztyűbábok. A gyerekek történeteket hallanak tőlük, beszélgetnek velük és közösen oldják meg az adott problémaköröket.

A program zárásaként, újra ellátogatnak hozzánk a rendőrségről és egy játékos délelőtt során átismételjük, hogy mi mindent tanultunk a foglalkozások alkalmával.

Perkáta, 2018. október 24.

Nagyné Czompó Anita

óvodapedagógus

kép 44789019_736064150096020_4099940497605263360_n 44693735_468218793584009_3722702000895295488_n 44652779_2095782007403158_1340137376692830208_n 44558227_2228266317446742_5353929897016295424_n