Ovi-Zsaru

„Az óvodáskorú gyermekek fokozottan ki vannak téve kisebb-nagyobb baleseteknek. Életkori sajátosságuk a játékosság és a kíváncsiság, de még nincs elég tapasztalatuk, így sokszor nem ismerik fel a veszélyt sem, és nem is tudnak megfelelően viselkedni. Ennek a programnak a célja a gyermekek védelme –gyermekek sérelmére elkövetett- bűnözéssel szemben. „

A témakörök feldolgozása lehetővé teszi az áldozattá válással összefüggésbe hozható fogalmak tisztázását és ok- okozati tényezők feltárását, melyek a későbbi viselkedésüket befolyásolhatják. Ennek segítségével olyan ismeretanyagot sajátítanak el, melynek segítségével biztonságban játszhatnak, közlekedhetnek, tartózkodhatnak játszótéren vagy otthon egyedül.

A program témakörei:

  • Ismerkedés szabályai (ki az idegen számunkra, mit mondhatok el idegen embernek magamról és a családomról)
  • Szabályok, utasítások betartásának fontossága (kinek az utasításait tartsuk be, kinek fogadjunk szót, s-miért)
  • Idegen személlyel történő találkozás, kapcsolat, ajándékelfogadás szabályai (utcán, játszótéren, idegen, lakásban)
  • Egyedüli otthon tartózkodás szabályai (telefonálás, idegen beengedése lakásba)
  • Veszélyes eszközök is lehetnek, nem játékszer (háztartási eszközök, szúró- vágó eszközök használata, testi épség megóvása)
  • Közlekedés szabályai (gyalog, kerékpárral, utasként gépkocsiban)

A foglalkozásokon óvodánk minden nagycsoportos gyermeke részt vesz. A program témaköreinek feldolgozása során velünk van Rendőr Robi, Rosszcsont Ricsi és Rosszcsont Rozi. A gyerekek történeteket hallanak tőlük, beszélgetnek velük és közösen oldják meg az adott problémaköröket. Az eddigi foglalkozások nagyon jó hangulatban teltek, és pozitív visszajelzésként többször érdeklődtek tőlem a gyerekek mikor is lesz újra Ovi-Zsaru.

Perkáta, 2018.01.31.

Czompó Anita

óvodapedagógus

Néhány kép a foglalkozásokról:

1 2 3 4 5 6 7