Téli Ovikoncert

2021. december 17-én, az adventre készülődés utolsó délelőttjén karácsonyi koncerttel örvendeztettük meg a Szivárvány Óvoda gyermek- és felnőtt közösségét.

A járványhelyzetre való tekintettel, először a régi óvodába vittük át kis műsorunkat, majd az új épületben léptünk fel.

Pásztor Zsuzsi óvónéni ünnepi beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket. Megemlítette az elmúlt hetek eseményeit: mint az óvoda ünneplőbe öltöztetése, színházlátogatás, óvónénik bábelőadása és még sok-sok szívhez szóló program. Röviden összefoglalta az adventi ünnepkör lényegét, mondanivalóját.

Ezután következett az ünnepi műsor, melyen először a Manóváras gyerekek karácsonyi verset szavaltak, átéléssel, ünnepélyesen.

A Nyuszi csoport kis ovisai karácsonyi dalt énekeltek, hangszeres kísérettel színesítve produkciójukat.

Ezután, az óvónők énekkara lépett fel téli, karácsonyi dalokkal.

A dalok közben Szarka Istvánné Cili óvónéni Fésűs Éva: “Karácsonykor” c. versének szívhez szóló előadásával lepte meg a közönséget.

Biczó Boglárka és Pásztor Zsuzsi óvónénik, furulya, ill. zongoraszólóval örvendeztették meg a gyerekeket.

A szép, hangulatos délelőtt zárásaként együtt elénekeltük a “Kiskarácsony, Nagykarácsony” c. dalt.

Perkáta, 2021.12.20.

Pásztor Zsuzsanna

óvodapedagógus

1 20211217_1006252 20211217_100842 20211217_100846 IMG_20211217_105145_resized_20220105_094858836 IMG_20211217_105423_resized_20220105_094859287 IMG_20211217_105633_resized_20220105_094859745 IMG_20211217_110220_resized_20220105_094945759 IMG_20211217_110800_resized_20220105_094944882