Töklámpás készítés a Süni csoportban

A héten óvodánkban Tök hét volt, így a Süni csoportba járó gyerekek is egész héten a tökkel foglalatoskodtak. Az ősszel termő zöldségek közül talán a tök az, mely minden kiskertben megterem. Ezért ezt a zöldségfélét találtuk alkalmasnak arra, hogy a szülőket megkérjük, küldjenek nekünk a csoportba. Hoztak is a gyerekek kicsit is, nagyot is. Kaptunk sütnivaló tököt, és sok apró különleges formájú dísztököt is. A legérdekesebb mégis a legnagyobb tök volt a gyerekek számára. Mit fogunk azzal a nagy tökkel csinálni? – kérdezgették. Bizony ezt a tököt nem megenni szokták az emberek, hanem az állatok számára adják takarmányozás céljából vagy megfaragják lámpásnak. Mi most lámpást készítettünk belőle. Amikor az asztalhoz vittük minden kisgyerek körbeállta, csodálkozva nézték, mitől nőtt ez a tök ilyen nagyra. Leültünk és megbeszéltük, hogy nagyon kell egymásra figyelni, mert mint minden tevékenység, a tökfaragás is bizony veszélyekkel járhat. A kicsik kanalakat kaptak és azzal faragták, kapargatták ki a tök belsejét, a magokat. Nagyon érdekesnek, különlegesnek találták ezt a tevékenységet. Amikor elkészült, mécsest tettünk bele. Aznap a töklámpás hangulatos pislogása mellett szenderültek álomba a Süni csoportos gyerekek.

Perkáta, 2017.10.26.

 

Rónás Ferencné

óvodapedagógus

22833339_1495694270514777_368564546_o 22833576_1495694353848102_1614106359_o 22850104_1495694387181432_1677392859_o 22850160_1495694367181434_1913681607_o 22850213_1495694230514781_364421388_o 22850226_1495694317181439_1584511274_o 22850428_1495694193848118_939168142_o 22850489_1495694293848108_1052605231_o 22882251_1495694330514771_1133402987_o 22833651_1495694410514763_1613682947_o