„Túl az Óperencián…” – szakmai út Kézdivásárhelyre

Perkátai Általános Művelődési Központ Szivárvány Óvoda

2431 Perkáta, Bocskai u. 2.

Erasmus+ köznevelési mobilitási pályázat 2016.

„Túl az Óperencián…”

erasmus

A 2015-2016-os tanévben az Erasmus + pályázat által sikerült kitekintenünk a nagyvilágba és megismerkedni néhány külföldi, magyar nyelvű óvodával, az ott folyó munkával. A szívélyes fogadtatás, a rengeteg hasznos szakmai tapasztalat arra inspirált bennünket, hogy ezt a munkát folytatva ismét pályázzunk.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a 2016-2017-es tanévben ismét az Erasmus+ KA 1 Közoktatási mobilitási projekt nyertesei lettünk. Nagy izgalommal készültünk az újabb kihívásra, feladatra.

A pályázat lehetőséget nyújtott számomra, hogy Marosvásárhely és Csíkszentdomokos után ismét Erdély egy magyar nyelvű óvodájába, Kézdivásárhelyre látogathassak el szakmai tapasztalatcsere céljából.

Fogadó intézményünk a Vackor Óvoda volt ahol Bimbó Zita és az óvoda nevelőtestülete várt bennünket nagy-nagy szeretettel. Az ő segítségüknek, szakmai hozzáértésüknek köszönhetően nagyon sok ismerettel, tapasztalattal, ötlettel gazdagodhattam. Megismerkedhettem intézményükkel, oktatási rendszerükkel, hagyományápoló munkájukkal, a környezetvédelem, környezettudatos életmódra nevelés lehetőségeivel óvodájukban.

A Vackor Óvoda a Bod Péter Tanítóképző gyakorló óvodája. Négy csoportos, 85 kisgyerek nevelését, oktatását látja el. Egyedüli óvoda a városban, amelynek udvara van. Nem csak Kézdivásárhelyről, hanem a környező falvakból is fogadnak gyermekeket. A román oktatási rendszerben nem kötelező az óvodai nevelés, de nagyon sok család veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Az intézmény naponta háromszori étkezést biztosít a kisgyermekek számára térítés ellenében.  A gyermekek nevelésére, oktatására az élménypedagógia módszerét alkalmazzák. A tanköteles gyermekek előkészítő osztályokban kezdik meg iskolai tanulmányaikat.

Az intézményben nagyon fontos szerepet tölt be a hagyományápolás, a népi hagyományok megismertetése, megszerettetése.

Bimbó Zita prezentációja segítségével bepillantást nyerhettünk az óvodájukban folyó hagyományápoló munkába, amely során megünnepelnek minden eseményt (születésnapok, Mikulás, karácsony, farsang, Március 15, anyák napja, apák napja, évzáró). Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az általuk nevelt kisgyermekek minél jobban megismerkedjenek a régies, hagyományos ünnepekkel, népzenével, néptánccal és régi magyar szokás szerint ünnepeljenek.

Fontosnak tartják, hogy egy-egy hagyományápoló tevékenység megszervezését, megvalósítását a téma iránt leginkább érdeklődő, legfelkészültebb óvodapedagógus kapja. Az ünnepeket drámajátékokkal, interaktív módon valósítják meg. Próbálják a szülőket is minél jobban bevonni a hagyományos ünnepek megünneplésébe.

A nagycsoportos gyermekekkel versenyeken, vetélkedőkön vesznek részt 4-5 fős csapatokban. Ilyen pl. a „Kurutty verseny”, ami mindig egy tematikához, meséhez kapcsolódik. A versenynek helyi, városi és országos szakasza van.

Részt vesznek a „Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is” népi gyermekjáték vetélkedőn. Ez egy ünnep számukra, a gyermekek színpadon, népviseletben szerepelnek, más falvakban is fellépnek.

A Madarak és fák napjának megünneplését is egy játékos vetélkedő formájában valósítják meg, ahol egy hetes program keretében csoportok mérhetik össze tudásukat különböző játékos feladatok segítségével.

A minél hatékonyabb nevelő és oktató munkát alapítványok segítik.

„Erdei Óvoda” program keretében több napos táborozást is szerveznek alapítványi támogatással, melyen a szülők is részt vesznek. Ezt új csoport alakításánál nagyon fontosnak tarják, hiszen igazi csapatépítés valósul meg a közös táborozás során.

Az intézményben kiemelt szerepet tölt be a környezetvédelem, a gyermekek környezettudatos magatartásának alakítása. Tagjai a Hulladékgyűjtő és Kezelő Egyesületnek. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek részt vegyenek a gyűjtésben. Ennek érdekében az óvodában szelektív hulladékgyűjtők, elemgyűjtők vannak elhelyezve. Környezetvédelmi pályázatokban is részt vesznek.

Az ott töltött idő alatt mi is bemutattuk oktatási rendszerünket, intézményünket, hagyományápoló, tehetséggondozó munkánkat, jó gyakorlatunkat, a környezeti nevelés lehetőségeit óvodánkban, elért eredményeinket. Sok közös pontot találtunk, tevékenységeinkhez megerősítést kaptunk, ötleteket gyűjtöttünk.

Megállapodtunk további együttműködési lehetőségekről, közös projekt megvalósításáról az eTwinning keretében.

Vendéglátóink megismertettek bennünket Kézdivásárhely nevezetességeivel. Ellátogattunk a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárba, a Tanítóképző Főiskolára.

Az Incze László Céhtörténeti Múzeumban bepillantást nyerhettünk a helyi kézművesség valamint az 1948-49-es szabadságharc emlékanyagába. Megtekinthettük a gyönyörű baba méretű népviseleti gyűjteményt, melynek érdekessége, hogy gyermekek készítették a tájegységükre jellemző népviseleti ruhákat. Megtudtuk, hogy a múzeumba óvodás gyermekeikkel is ellátogatnak. Az itt szerzett ismereteikről céhtörténeti vetélkedőn is számot adhatnak a gyerekek.

Ott tartózkodásunk során rengetek felejthetetlen élményben volt részünk. Megcsodálhattuk a Szebeni havasokat, utazhattunk a világ egyik legcsodálatosabb magashegyi útján a Transzfogarasi úton, láthattuk a Fogarasi –havasok legnagyobb tengerszemét a Bilea-tavat.

Bejárhattuk Erdély legnagyobb parasztvárát Barcarozsnyón.

Brassó-Poianara telekabinnal mentünk fel 1799m magasra.

Sinaiban gondolával 2000m magasságból csodálhattuk a táj szépségeit. Láthattuk Románia egykori királyának rezidenciáját a Peles-kastélyt.

Túráztunk a torjai Büdös-barlanghoz, amely Európa legnagyobb működő mofettája. Megcsodálhattuk a világörökség részét képező Prázsmári erődtemplomot.

Telekabinnal jutottunk fel a Busteni Omu csúcsra.

A hazafelé úton megálltunk Fehéregyházán a Petőfi múzeumban.

Az ott töltött idő alatt megtapasztaltam a kézdivásárhelyi kolléganők kedvességét, szeretetét, segítőkészségét. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, nagyon sok felejthetetlen élményben volt részem.

Ezúton is köszönöm, hogy részese lehettem ennek a programnak.

Köszönöm Bimbó Zitának és a kézdivásárhelyi kolléganőknek, hogy segítséget nyújtottak szakmai fejlődésünkhöz.

Cseréné Marczal Zsuzsanna

Projekt megvalósító óvodapedagógus

 

Perkáta, 2016. 09. 04.

 

image-0-02-01-304e1d0283d1b951ea4eac8970bc16402fb8bbc129654bf681a28b5b2871d3fd-V

 

image-0-02-01-a5767d3b76176cb4db1f68c1c9c183ccbd7c929915e296a703d24078e4eb3b1e-V

 

20160817_103535

 

20160823_095846

 

20160820_112553

 

20160816_113936

 

20160817_163509