Medve hét
A Medve hét az óvodánk egyik legkedvesebb tematikus hete, amely a gyermekek számára nemcsak szórakozást, hanem tanulást is biztosít. Ez a hét a medvékhez kapcsolódó néphagyományokról, játékokról, történetekről és tevékenységekről szól, amelyek a gyerekek fantáziáját és tudását egyaránt gazdagítják.
A hét plüssmaci kiállítással kezdődött. A gyerekek elhozhatták óvodába kedvenc mackójukat, amelyeket egy különleges kiállításon mutathattak be. Akik akartak, a saját csoportjukban társaiknak mesélhettek a macik történetéről: honnan érkeztek, miért különlegesek, és milyen kalandokat éltek már át gazdájukkal. Ez a tevékenység nemcsak a gyerekek kommunikációs készségét fejlesztette, hanem segített abban is, hogy jobban megismerjék egymás kedvenceit.
A mozgás is kiemelt szerepet kapott. Kihívás volt a „kis mackóknak”, egy izgalmas, medvés akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket. Pl. medvenyomok után kutathattak, barlangba bújhattak be és ki, ugróiskolában tehették próbára ügyességüket.
A hét egyik legmeghittebb része, amikor az óvónők medvés meséket és verseket, mondókákat mondtak el a gyerekeknek. Az állatokról szóló mesék, mindig kedvencek közé tartozik, ahogy a medvés énekek is, melyekre örömmel táncoltak.
De megnézhettek egy rövid kisfilmet is a medvék életéről.
A témakör feldolgozása remek alkalom volt arra, hogy a gyerekek a mackók világába csöppenjenek, megismerjék a népi hagyományokat, megfigyeléseket. A játékos és fejlesztő programok segítettek abban, hogy a kicsik új ismereteket szerezzenek a medvékről, miközben jól érzik magukat.
A sok nevetés, mozgás és közös élmény garantáltan felejthetetlenné tette ezt a hetet az óvodában!
Perkáta, 2025.02.07.
Gálné Bölcskei Rita
óvodapedagógus