„Ez a világ olyan kerek”- folytatás

Tehetséggondozás pályázat keretében –

„Ez a világ olyan kerek”- folytatás

2015 decemberében nyertük  az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt NTP-KKI-B-15 kódszámú pályázatot, mely keretében tehetséggondozó munkánk sok eszközzel és rendszeres  + foglalkozások lehetőségével gazdagodott.

A különböző aktuális témák feldolgozásához kapott, eszköztárunkat,  módszertanunkat színesítő kellékek, IKT eszközök mind a pedagógusoknak mind a gyerekeknek nagy örömöt okoztak. Az új technikák, mindig új feladat elé állítanak minket, melyek által színesebb élményekben, az akadályok leküzdése után pedig sikerélményben lesz részünk. A rohanó világ, a gyermekek kompetenciáinak felgyorsult fejlődése megköveteli tőlünk módszereink, eszköztárunk folyamatos aktualizálását, ezen pályázat keretében különös tekintettel a tehetséggondozás területén.

 

Beszéljenek magukért inkább ismét a fotók: