„Állatbarát Óvoda”

A 2024/2025-ös nevelési évben második alkalommal pályáztunk az „Állatvédelem gyerekeknek” által kiírt pályázatra, melyen elnyertük az „Állatbarát Óvoda” címet. Az oklevelet 2025. június 23-án az Állatorvostudományi Egyetemen megvalósuló ünnepségen vettük át. A pályázatra olyan óvodák jelentkezhettek, akik a nevelési év során kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért és törekedtek a felelős állattartásra nevelés megvalósítására, változatos és
Tájékoztató
A Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 42/2025. (II. 11.) határozata alapján az óvoda 2025. augusztus 1-től augusztus 22-ig az óvoda zárva tart. Az óvoda dolgozói nevében a nyárra jó pihenést kívánok! Perkáta, 2025.06.17. Cseréné Marczal Zsuzsanna Óvodaigazgató
Kirándult a Pillangó csoport

Május 30-án útra kelt a Pillangó csoport Dunakeszire a Barka Állatsimogatóba, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Természetesen a „hosszú” út alatt mindenki megéhezett, ezért egy gyors tízórai után kezdtünk neki a tanya felfedezésének. Láthattunk vízibivalyt, szürkemarhákat, lámát, pulykát, pávát, mangalicát, libát, kacsát és még sok háziállatot. Arra is lehetőségünk volt, hogy bemenjünk az állatok közé
Cica csoportos kirándulás

Június 05-én, csütörtökön kirándulni mentünk Dunaújvárosba, ahol megismerkedtek a gyermekek a város sajátosságaival, valamint néhány nevezetességgel. Reggeli után összekészülődtünk és elutaztunk a járatos busszal Dunaújvárosba, majd az érkezést követően meglátogattuk a városháza főterét. Ezután elsétáltunk a Máltai fenntartása alatt álló Dunaújvárosi Játszótérre. Itt a gyermekek kedvük szerint válogathattak az életkoruknak megfelelő játékok sokaságából. Miután elfáradtak
Jótékonysági Retro Buli az Óvodásokért – Fergeteges hangulat a május 10-ei retro bulin!
2025. május 10-én a Faluházban került megrendezésre a Szivárvány Óvoda jótékonysági retro bulija. A hangulat fantasztikus volt, a táncparkett szinte végig tele, a nosztalgikus slágerek pedig mindenkit visszarepítettek az időben. Az esemény célja az volt, hogy támogatást gyűjtsünk az óvoda javára, és örömmel mondhatjuk: a közösség ismét összefogott egy jó ügy érdekében. A fantasztikus hangulatról
A NAGY RANCH KIHÍVÁS – Apák napi családi kaland a Vadnyugaton

Május végén különleges élményben volt részük a Fecskés családoknak – megrendeztük „A Nagy Ranch Kihívás” nevű apák napi családi délutánt, ahol a gyermekek és apukáik igazi vadnyugati hősökké válhattak. A hangulatos esemény már a kezdettől emlékezetes volt: az anyukák érkeztek meg előbb, és retró szendvicsekkel teremtettek igazi otthonos, nosztalgikus hangulatot – mint egy jó kis
Macis csoportkirándulás

Május 21.-én, szerdán izgatottan készülődtünk a kirándulásunkra. Reggeli után indultunk az iskola melletti „kemencés” területre, ahol várt minket az MB játszóház. Mennyi játék, mennyi érdekesség! A kamion hátuljában egy labdákkal, csúszdával, szivacsokkal berendezett ugrálóház várta a gyerekeket. Kis körhinta, melynek fűzfavessző kosaraiban lehetett hintázni. Horgászni halacskák, kirakózni képek, hintaló, mérleg, lengőteke és még felsorolni sem
Gyermeknap az óvodában – 2025. május 28.

Idén is felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak a gyerekek a gyereknapon, amelyet a Szülői Szervezet szervezett meg május 28-án. A délelőtt rendkívül színvonalas programokkal telt, minden korosztály megtalálta a számára legizgalmasabb elfoglaltságot. A gyerekek kipróbálhatták a csillámtetoválást és a rajzolt tetoválásokat, a lányokat pedig fodrászkodás és hajfonás várta. A kreatívabb kedvűek vasalható gyöngykirakóval és gipszforma festéssel élhették
Kirándult a Nyuszi csoport

Május 23-án a nyuszisokkal kirándulni mentünk Rácalmásra, a Jankovich Kúriába. A napunk egy kellemes sétával indult, egészen a sziget bejáratáig, ahol megcsodáltuk a Duna holtágát is. Visszaérve mindenki elővehette otthonról hozott finomságait, melyet jóízűen elfogyasztottak. Két érdekes kiállítást is megtekintettünk (Afrika kiállítás, Halászati kiállítás), melyet érdeklődve néztek meg a gyerekek. A délelőtt második felében kézműves
Tavaszi sportnap

Óvodánkban már évek óta hagyomány, hogy minden évben tavaszi sportnapot tartunk a gyermekek számára. Zenés bemelegítést követően csoportokban vonultak a gyermekek a különböző állomásokra, ahol érdekes sporteszközöket próbálhattak ki és több feladaton keresztül mérethették meg gyorsaságukat, ügyességüket, erejüket. A tavaszi sportnapon hat állomás volt, melyek változatos mozgásformát biztosítottak a gyermekek számára. A különböző feladatokat nagy